Lassan már mindannyiunk ismeretségi körében van olyan személy, aki koronavírussal fertőződött meg, vagy már át is esett a betegségen. Mivel tavasszal az online terápiára nagyon sikeresen és könnyen át tudtunk állni a klienseimmel, észszerűnek tűnt számomra és jelenlegi pácienseim számára is, hogy amint a helyzet úgy kívánja, online térben folytatjuk majd a munkát.
Az olyan esetekben természetesen, amikor a páciens veszélyeztetett volt az alapbetegsége miatt, esetleg fokozottan szorongott a megbetegedéstől, nem szívesen használta a tömegközlekedést és sorolhatnám a teljesen érthető okokat, a videochat tavasz óta elérhető volt és nagyon hasznosnak is bizonyult. Így tehát, amikor az őszi szezonban egyre több páciensem jelezte, hogy karanténba került, nem kellett megszakítani a közös munkát, hiszen csupán online módra beszéltük meg az új időpontot.
Azt kell mondanom, a technika segítségével pszichológusként lehetőségem volt a klienseim számára elérhető maradni, ugyanakkor az utóbbi időszak komoly szakmai kihívás elé is állított. Nem volt még korábban ugyanis járvány és online terápia egyszerre.
Több páciens számolt be arról, hogy életében először erős szorongást élt át, sőt a fertőzés, vagy az attól való félelem addig nem tapasztalt pánikrohamokat váltott ki. Az olyan személyekre pedig, akik a járványhelyzetet megelőzően is szorongásos tünetekkel küzdöttek, esetleg a covid-19 tesztjük is pozitív lett, egészen új, nehéz, de nem legyőzhetetlen helyzet vár, várt.
Érdekes, de míg a tavaszi járványidőszakban a szorongásos pácienseknek segített bizonyos értelemben az, hogy mindenki más is aggódni kezdett olyanoktól, mint betegség, fertőzés, és hirtelen nem tűntek „túlaggódónak” , addig a mostani időszak tapasztalatom szerint általánosan felerősítette a panaszokat, hiszen a járvány egyértelműen nagyon komolyra fordult.
Egy betegséggel való megküzdés sohasem csupán fizikai, biológiai harca a testnek, hanem lelki folyamat is, különösen egy olyan vírusfertőzés esetében, amivel kapcsolatban még mindig nagyon sok a bizonytalanság.
Egyik kliensem egy fiatal, egyedülálló nő, hosszabb ideje pánikbeteg. A vele kapcsolatos karantén-tapasztalatainkat foglalom most össze. Részben biztatásul, mert hihetetlenül büszke vagyok rá azért, amit végigcsinált.
Mivel korábban dolgoztunk már együtt szorongásos tünetei és élettörténeti nehézségei kapcsán, mikor fertőzés miatt karanténba került, megkeresett. Egyedülállóként az éjszakák egy üres házban, már jó ideje nehézséget okoztak neki és felerősítették félelmeit, szorongásait. Nem tudom, szükséges-e leírnom, hogy izolációba kerülni koronavírus fertőzés gyanúval, legyengülve, lázasan, teljesen egyedül, pánikbetegen milyen érzés. A szükséges tudnivaló az, hogy a pánikroham mellkasi szorítással, légszomjjal, erős szívdobogással, végtagzsibbadással és erős halálfélelemmel jár. Aki pedig éppen koronavírussal fertőzött és fél a bizonytalan helyzettől, kimeneteltől és magányos, annak különösen nehéz különbséget tennie aközött, hogy a fizikai állapota romlik, vagy pszichés probléma okozza-e a tüneteket, még akkor is, ha korábban, mint ez a páciens, megtanult felismerni és kezelni egy pánikrohamot.
Mivel a napközbeni rutint sikerült nagyon ügyesen és fegyelmezetten megtartania, – segített a kert, és más elfoglaltságok, a telefonos, vagy online kapcsolattartási lehetőségek a szeretteivel, – így kettőnk munkája az éjszakák átvészelésére és kezelésére fókuszált.
Megbeszéltük, hogy megpróbálja az éjjeli rutint is megtartani addig, amíg csak lehet; a hálószobát éjjel használja, az alvás előtti időszakban már a lecsendesedésre fókuszál, tartja a lefekvési és ébredési időt, szellőztet, odafigyel az alvási környezet kialakítására. Megegyeztünk, hogy, ha erős szorongásra ébred, használja a tanult progresszív relaxációt ( speciális izomrelaxációs gyakorlat), illetve bevesz a háziorvos által felírt nyugtatóból, (koronavírus karanténban, egy bizonytalan helyzetben, szorongásos tünetekkel ez azért javallott). Természetesen fel is kelhet, olvashat, nézhet filmet stb, tehát bármit csinálhat, amihez a legkisebb kedve vagy ereje van. Gyakorolta és alkalmazta a fókuszálást, vagyis nem engedte a gondolatait elkalandozni a félelmek felé. Mivel az izoláció és az egészségügyi ellátás bizonytalansága egyre jobban nyomasztotta, egy idő után megkértem, hogy a következő találkozónkig minden reggel, amint felébred, küldjön nekem néhány sort arról, hogy telt az éjszakája. Az ő helytállását és tapasztalatait szeretném most megosztani röviden:
– Jó reggelt kívánok. Óránként megébredtem. Hajnal óta pedig fent vagyok. Fáj a gyomrom nagyon és ez nem hagy aludni. Inkább állandósult a félelem, nem pedig rám tör.
– A szokásos hajnali ébresztőm után ugyan az a forgatókönyv, mint napok óta. Reggel mérgemben felhívtam az ügyeletes orvost és feltettem a kérdéseimet neki. Jó fej volt, megnyugtatott. Szerinte is a félelmem okozza a gyomorpanaszokat. Nappal megvagyok, de éjjel rám jön. Még az álmaim is erről szólnak.
– Megint óramű pontossággal jött 3kor a pánik. Most nem fájt a gyomrom. A mellkasfájdalom és zsibbadás jelezte. Mire kivilágosodott, lassan lement rólam. ez a 10. napom a karanténban. Nagyon gyűlölöm már.
– Elnézést kérek. Megkéstem kicsit. Ma reggel megjött az eredményem, ami pozitív. Aztán ez elvitte a reggelem nagy részét. Megint 3 órakor kinyílt a szemem és ugyanaz a forgatókönyv. Csak ma kicsit jobban meg tudtam magam nyugtatni és párszor el is bóbiskoltam. Félek. Elegem van. Túl nagy a bizonytalanság.
– Egyedül nem merem bevenni a nyugtatót de, ha annyira szétcsúszok, ígérem, veszek be belőle.
– Megint felébredtem, de most nem néztem az órára. Csak próbáltam visszaaludni. Végig félálomban voltam, de csak picit voltam pánikban. Gyógyszert nem vettem be. Azt gondoltam, hogy csak akkor, ha nagyon rossz lesz.
Volt olyan hajnal, amikor 6 alkalommal végezte el a relaxációs programot, volt, hogy arra jutott, amíg nincs hatósági karanténban, addig éjjel megy egy kört autóval a belvárosban, hogy érezze, hogy nincs egyedül. Komoly erkölcsi vívódásai voltak, hogy vajon amíg nem tudta, hogy beteg, kit fertőzhetett meg a szerettei közül. Rosszullétei során számtalanszor mérlegelte, hogy kell-e mentőt hívnia, vagy esetleg várjon még… de végigcsinálta!
Szerencsére enyhe lefolyású fertőzése volt, azóta már újra dolgozik. Amikor összegeztük a karantén időszakát, már azt is meg tudta fogalmazni, hogy mennyire sok erőt adott neki, hogy ezeket az éjszakákat egyedül átvészelte egy ilyen nehéz és bizonytalan helyzetben. Megtanult bízni a testében, mert megtapasztalta, hogy valójában mennyire erős. Meglátta ki keresi, ki támogatja, ki figyel rá és ki aggódik érte, és ezáltal el tud majd engedni embereket, kapcsolatokat, hogy újak felé nyisson…
